Wéber Gábor - Farkas Péter

Hát, Kimi Räikkönen alaposan helyükre tette a dolgokat a több hónapos, súlytalan találgatások után. Így visszagondolva bődületes naivitás volt bárkinek is azt feltételeznie, hogy a Ferrari becsődöl ohne Herr Schumacher, mert a lendület még egy jó darabig vinni fogja a csapatot előre. Egyet kell értenem Nick Fry-jal, akivel az új Honda bemutatóján volt alkalmam elég hosszasan beszélgetni, és aki azt mondta nekem, hogy a Ferrari csak közép- vagy hosszú távon térhet le a helyes útról. Igaz, azt is hozzátette, hogy akkor viszont hosszú időre el fognak tévedni a dzsindzsásban. Räikkönen teljesítményében nem magát a kikezdhetetlen fölényt találtam lenyűgözőnek, hanem azt a schumacheri és alonsói fegyelmezettséget, amellyel higgadtan kontrollálta a versenyt. A Ferrarinál az Ausztrál Nagydíj előtt aggódtak, hogy Räikkönent esetleg vissza kell majd fogni, mint az ütközet izgalmában fújtató csatalovat, de erre végül egyáltalán nem volt szükségük, és ez azért különösen meggyőző, mert Kimi rádiója a rajttól kezdve nem is működött. Szerintem ez rengeteget elárul Räikkönen és a Ferrari felkészültségének alaposságáról - a télen nyilván minden részletet a végletekig kiveséztek, gondolatban minden forgatókönyvet ezerszer lejátszottak. Räikkönen a tempót nagyrészt önállóan diktálta, és ezzel mindenképpen rácáfolt azokra, akik esetleg azt gondolták róla, hogy eszméletlenül, ugyanakkor viszont csak eszetlenül gyors. Persze előnyének tudatában megengedett magának egy kis pajkos játszadozást - az a bizonyos 1:25.235-ös kör 0.694 másodperccel jobb volt az összes többinél, és szigorúan véve nem is volt rá szüksége -, de az első boxkiállásától kezdve, amikor 15.011 másodperc volt az előnye, lényegében csak tartotta a távolságot. Bravó. Most mondjam azt, hogy megmondtam? Pedig így volt, én még a Massa hájpolás legnagyobb divatja közepette is tartottam magam ahhoz, hogy itt nem sok babér teremhet Felipének - és ez az egyetlen dolog, amit sajnálok ebből a hétvégéből, hogy nem mérkőztek meg szemtől szemben a pályán. Ennek ellenére minden más pont úgy történt, mintha nem is ez lett volna az első futam a Raikkönen-Ferrari páros történetében, hanem már a sokadik szezont koptatná a finn vörös szerkóban (apropó, neked nem tűnt úgy, mintha hízott volna?). Massa teljesítményét pedig behatárolta a motorcserét követő korlátozott taktikai és pozícióbeli lehetőség (mondjuk ettől függetlenül sem voltam elájulva a produkciójától, több tűzre számítottam). Aztán itt ez a James Hunt-os, motorosszános, részegen karaokezós történet a versenyt megelőző héten, mintha Kimi maga is szándékosan építeni kezdte volna a züllött imidzset. Martin Whitmarsh is azt nyilatkozta, hogy ez az a dolog, amiben nem is tudtak hatással lenni rá, ebből a szempontból túl erős karakter. Az kétségtelen tény, hogy sportemberi hozzáállása homlokegyenest ellenkezik az F-1-ben megszokottal és elvárttal, és főleg elődjével összevetésben óriási a kontraszt. De kérdem én, meddig tart a magánszféra, és hol kezdődik a csapatok beleszólási jogköre? Ez csupán attól függ, hogy mekkora sztár vagy. Ugyanis amíg Kimi szállítja az eredményeket, addig senkitől nem tűr beleszólást, és valószínűleg el is nézik majd neki, ám amint a teljesítménye rovására megy a természete, onnantól gyorsan elindulhat a lejtőn. Mivel még elég fiatal, és az északiakra jellemzően jól viseli az italozást, néhány jó éve még biztos van - kocsmázással együtt is. De vissza Felipéhez: nem írnám még le, annál is inkább, mert a Ferrari abszolút teljesítményét csak akkor mérhetjük fel, ha ők ketten jól megkergetik egymást a győzelemért. Nincs kétségem a győztes kiléte felöl, ám a kis pöszének kijár az egyenlő feltételekkel vívott párharc lehetősége, mert azért ő sem kutyaütő már, ahogy ezt tavaly már bizonyította. De a Kiminátorral nem ér fel, ebben biztos vagyok. Vagy szerinted felnőhet Raikkönenhez? Kimi Räikkönennek a rajttól kezdve nem működött a rádiója, de ennek ellenére nem szaladt el vele az ágaskodó paripa, és az 58 körös vesreny közben végig fegyelmezetten, túlkapások nélkül diktálta a tempót, hogy megnyerje első ferraris versenyét. Egy alkalommal majdnem el is aludt. Korai, korai, korai. Én sem írom le, sőt, habár Kimit összehasonlíthatatlanul ösztönösebb tehetségnek tartom, szerintem Felipe keményebb ellenfél lesz számára, mint hinnéd. Melbourne-ben valóban nem tűnt ki a mezőnyből - különösen az volt meghökkentő, hogy az egyéni legjobbja csak a verseny 60. leggyorsabb köre volt, miközben az öt leggyorsabbat Kimi rázta ki a kisujjából -, de én ezt a feltételek rovására írom: Felipe szinte végig forgalomban haladt, és mire könnyű lett az autója, elkoptak a gumijai. Már önmagában az is csoda, hogy a lágy keverék a Ferrarin kibírta a teljes, 29 körös első etapot, és szerintem Felipe legalább ügyesen spórolt a gumikkal, mert közvetlenül a boxkiállása előtt tudta megfutni a saját leggyorsabb körét. Schumacher mellett megtanulta, hogy a vb-győzelemhez több kell eszetlen gyorsaságnál, és nem hiába emlegette a múlt héten is, hogy a siker kulcsa a versenyzői intelligencia lesz. Más kérdés, hogy ha Kimi százszor körbeautózza, akkor hozzácsaphatja az egész IQ-ját a zsebkendőszámlájához. Sok fog múlni azon, hogy Felipe képes-e lesz megbirkózni a hirtelen ponthátrányból fakadó lélektani nehézségekkel: a talpra álláshoz extra erő kell. Kimi életstílusa? Megmondom neked őszintén, szerintem a baráti körén és a hozzátartozóin kívül senkinek semmi köze hozzá, hogy mit művel a magánéletében, amíg az nem hat ki a munkájára. Nem vagyok olyan bődületesen naiv, hogy a bulvársajtó bűnös megátalkodottságán keseregjek álszentül, de tényleg nem hiszem, hogy jogunk van kutakodni Kimi bárszekrényében. Egyszerűen nincs, és kész. Proszit! Az viszont tény, hogy ki van virulva, sőt, a mosolya már-már - hihetetlen! - őszintének és tartósnak tűnik, és mintha nem is akarna azonnal elmenekülni az arcáról, mint a kedélyes borozgatáson kapott pap a sekrestyéből. Ilyen esélyekkel persze könnyű felszabadultnak lenni, de úgy tűnik, annyi más aggályunkhoz hasonlóan alaptalan volt az is, hogy a Ferrari Schumacher emlékezetének terhes béklyóiba veri magát, és nem fogadja be Kimit. Eddig jó. Megfigyelted, hogy kivétel nélkül mindenki valamelyik etapja végén volt a leggyorsabb? Ez eddig nem volt ennyire egyértelmű. Tavaly például ugyanitt hatan a boxkiállásuk után érték el a legjobb időeredményüket. És mit szóltál ahhoz, hogy szinte az összes versenyző az utolsó etapra tartogatta a lágy keverékű gumikat? Nem számítottál változatosabb stratégiákra? Megváltoztak a gumik, és ez látszik is a teljesítményükön. Az azért tényleg elképesztő, hogy a Ferrarin 29 kört kibírt a lágy keverék, még akkor is, ha nem kellett gyilkolnia Massának, mert nagyrészt forgalomban vezetett. Ami egyértelmű az adatokból az az, hogy szinte egyik csapat sem tudja számottevő előnyre váltani a lágyabb keverék jelentette extra tapadást, a tartósság kontra teljesítmény szempontjából egyértelműen a keményebb keverék volt a jó választás. A Ferrari előnye elég egyértelmű ezen a téren is, ám az üldözőbolyból az a csapat emelkedhet majd ki, ahol minél előbb értékes és tartós tizedmásodpercekre tudják fordítani a lágy gumin lefutott km-eket. Amennyiben ez sikerül, akkor az optimális, kétkiállásos stratégia egy kemény-lágy-lágy összeállítással sokkal versenyképesebb végeredménnyel járhat. Az, hogy az utolsó etapra tartogatták a lágy keveréket, tipikus konzervatív boxutcai reakció, hiszen senki nem tudta pontosan, mire számíthat, és azt mutatja, hogy a lágy keveréket eleve elvetették, mint ütőképes megoldást. Néhányan persze próbáltak variálni, mint pl. Heidfeld esetében a BMW, ami viszont fordítva sült el - a kemény keveréken rajtoló Kubica a kerekcsere után már Nick elé került. Massa az utolsó rajthely miatti kényszerből váltott erre a taktikára, és a Ferrarival ez is működött. Az, hogy mindkét Honda máshogy okoskodott (Button: kemény-lágy-kemény, Barrichello: lágy-kemény-kemény) pedig nem jelent mást, mint hogy a teljesítményhátrány rizikósabb taktikával próbálták kiegyensúlyozni; vesztenivalójuk nem sok volt. Egyébként Barrichello az egész verseny alatt jobb volt Buttonnál, és mind a lágy, mind a kemény keveréken viszonylag jó tempót mutatott, sokkal jobbat annál, mint amire az edzésprodukcióból következtetni lehetett. Ha nem szorul be Button mögé az első tizenvalahány körben, akkor tán a pontokért is harcolhatott volna. A másik kellemes meglepetést Nico Rosberg okozta, aki szinte láthatatlanul verekedte magát előre, és ha megnézed a körtáblázatokat, jól látszik, hogy a Williams kifejezetten veszélyes lehetne a BMW-re, Renault-ra, sőt, extrém esetben a McLarenre is, ha a lágy gumis etapokat keményebb tempóval tudná teljesíteni, és ennek megfelelően jobb rajtpozícióból is rajtolhatna. Nyerő páros: Fernando Alonsóval és az újonc Lewis Hamiltonnal az egyébként is látványosan fejlődő McLaren ütős kettősre tett szert. Miután a második boxkiállás után végre megelőzte csapattársát, Alonso a lágy gumikon könnyedén elhúzott tőle, az ünneplés során mégsem tűnt felhőtlenül boldognak. Én számítottam rá, hogy a kemény-kemény-lágy lesz az uralkodó stratégia, de azért változatosabb megoldásokat vártam. Valóban úgy tűnik, hogy a benzin lassabban fogy, mint ahogy a lágy gumik kopnak, mert azokon szinte mindenki sokkal következetlenebb tempót diktált, mint a keményeken, és az etap közbeni javuló tendencia sem volt kitapintható velük. Jóformán csak Felipe volt az, aki a lágy keverékkel volt gyorsabb, az ő teljesítményét viszont torzítja, hogy a 16. körtől azért tudta látványosan növelni az iramot, mert végre megelőzte Buttont. A lágy gumival egyébként még Heidfeld érte el a legegyenletesebb időeredményeket. A Williams Rosberggel kétségkívül remekül ment, és szerintem Alex Wurz-ban is több van ennél, de hogy veszélyesek lehetnek-e a BMW-re...? A Renault-ra kétségkívül, bár tegyük hozzá, hogy Sepangban már tőlük is jobb teljesítményt várok. Nem vagyok biztos benne, hogy a Williams az idény közben képes lesz tartani a lépést a nagy csapatokkal a fegyverkezési versenyben. Ahogy a Görbe Tükörben is írtam, Lewis Hamilton szédületesen ügyes volt, csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a teljesítményéről: igaza van Jackie Stewartnak, aki szerint ő az F1 történetének legfelkészültebb újonca. Persze azonnal kiugróan erős csapathoz került, ami általában nem szimpatikus nekem, mert jobban tetszik, ha valaki előredolgozza magát, de a lehetőséget ki is kell használni. És természetesen az is elképzelhető, hogy Hamilton a tanulási görbe szokatlanul késői pontján érkezett az F1-be, s ha így van, talán kevesebb a fejlődési potenciálja, mint a legtöbb újoncnak. Habár ezt papíron szegény Heikki Kovalainenről is elmondhatjuk, nem...? Valóban, Hamilton mesébe illően kezdett, Kovalainen pedig rémálomban érezhette magát. A legnagyobb különbség egyébként az, hogy a McLaren egy trükkösen vezethető, de alapvetően jól tapadó autó, míg a Renault trükkössége mellett még tapadni sem tapad. Ezt Fisichella rutinból megoldotta, ám Heikkin kifogott a helyzet, és tapasztalatlansága, meg a szabadedzéseken - önhibáján kívül - hiányzó km-ek a lehető legrosszabb reakciót váltották ki belőle: kapkodást és túlreagálást. Ugyanígy érzett Flavio Briatore is, aki szinte a földbe döngölte új kiválasztottját, amivel nem tudni jót tesz-e, vagy tovább ront a helyzeten. Meglátjuk. Hamilton ezzel szemben szinte fürdött a lehetőségben, és láthatóan élvezte a szituációt, hogy abszolút versenyképes a kétszeres világbajnokkal szemben, még akkor is, ha néha szélesebben használta a pályát a kelleténél. Végül győzött a rutin, de az biztosnak tűnik, hogy - sokak véleményével ellentétben - Hamiltont már nem fogja bedarálni Alonso. Ami még jobb hír, hogy ez a rendkívül erős pilótakettős hihetetlen extra motivációt adhat az egész csapatnak, azaz a Mclaren mintha elindult volna a felfelé vezető úton. Végül említsük meg a folytatásos szappanopera szereplőit: a Spykert, a Super Agurit és a Toro Rosso-t is - a Williams ebből a körből kimarad, mert ők nem emeltek kifogást Melbourne-ben a "másolt" kasztnik ügyében. A Spyker megtette, de a stewardok nem foglaltak állást, mondván ez a Concorde Szerződést érintő kérdés, így hát kezdetét veszi a jogi procedúra. Igazság szerint úgy unom az egész szituációt, ahogy van, de először és utoljára leírom, amit gondolok: tisztán elméleti síkon, egy ideologizált világban megérteném a Spyker és a Williams álláspontját, ám ha a magáncsapatok (azaz nem autógyári csapatok) jelenléte csupán azt jelenti, hogy könnyes szemmel nézzük, ahogy a 18-22. helyért küzdenek - hát köszönöm, abból nem kérek. Vagyok annyira önző, hogy minél szorosabb versenyeket, minél versenyképesebb autókat akarok látni, és ha ezt a "megvásárolható" kasztnik biztosítják, akkor fel is út, le is út. Amúgy meg az egész csak a pénzről szól - de ezt szerintem te is így gondolod. Az évek óta az F1 küszöbén toporgó, de élesben csak most bemutatkozó Heikki Kovalainen Melbourne-ben kapott hideget.... és hideget. Miután az időmérőn be sem jutott a harmadik fordulóba, a versenyen pedig a közeléből rajtoló autókkal is alig tudta tartani a lépést, Flavio Briatore nyílt fejmosásban részesítette őt. Pontosan így van: az egész csakis a pénzről szól, semmi másról. Éppen ez az, amiért nem tudok azonosulni a Spyker felháborodásával, amit pedig elméleti szinten magam is jogosnak tartok. A szabály az szabály, és ha idén nem lehet kasztnit vásárolni, akkor teljesen mellékes, hogy jövőre már szabad lesz-e - az Aguri meg a Toro Rosso tilosban jár, és kész. Csak az a bibi, hogy az STR tavaly szó szerint ugyanazt csinálta, mint idén az Aguri, amikor az egy évvel korábbi Red Bull RB1-gyel versenyzett, akkor a Spyker mégsem pampogott. Ez lerántja a leplet a szabályokkal kapcsolatos, ideológiai alapú siránkozásról: ha az Aguri és az STR lemondana a TV-s jogdíjakról, a Spyker habozás nélkül, azonnal befogná a száját. Egyébként a Williams is össz-vissz azért tett le a pereskedésről, mert az autói versenyképesebbnek bizonyultak mindkét érintett csapatnál. Ami Briatore esztelen kirohanását illeti Kovalainen ellen, azt akkor is gusztustalannak találtam, ha csak ösztökélni akarta vele a versenyzőjét. Akármennyi tapasztalata és előismerete van, Heikki mindenképpen egy újonc, akinek még rá kell hangolódnia a versenyhétvége sajátos ritmusára. Briatore szélsőséges reakciója szerintem az elvárásai és a valóság közötti szakadék mélységéről árulkodott: valószínűleg arra számított, hogy Kovalainen elpáholja Fisichellát, ennek azonban a szöges ellentéte történt. A végén még azt fogom gondolni, hogy Flavio tényleg elhitte, amit a télen annyiszor hajtogatott - azt, hogy Hikki újonc létére is beszállhat a világbajnoki küzdelembe. Tündérmese! Nem kizárt, hogy a Renault-nál idén is ugyanaz fog történni, mint 2001-ben, amikor a makrancos autót csak a rutinos Fisichella tudta megzabolázni, míg a zöldfülű Button végig hiába küzdött vele. Hamiltonról még annyit, hogy idén végül biztosan Alonso rutinja fog diadalmaskodni, de a hétvégén valószínűleg Fernando is rájött, hogy ezt a srácot nem veheti félvállról. Az időmérő második etapja különösen mulattatóan vallott erről: Alonso első, 1:25.602-es mért köre 25 ezreddel elmaradt ugyan Hamiltonétól, de a továbbjutáshoz bőségesen elég volt, ezért Fernandónak praktikus értelemben semmi szüksége nem lett volna rá, hogy visszamenjen a pályára, és teljesítsen egy második mért kört. Mégis megtette, amire egyetlen indoka lehetett: az, hogy ne hagyja magát legyőzni. A Forma-1-ben manapság nem szokás teret adni az ilyen céltalan, ám nagyon is emberi allűröknek, úgyhogy örültem, hogy a McLaren zöld utat biztosított Fernandónak a revansra. Wéber Gábor az F1 Racing magyar kiadásának főszerkesztője és az RTL Klub kommentátora. Farkas Péter az A5.hu, az Autó-Motor, valamint az F1 Racing magyar kiadásának munkatársa.