Régóta vártam a lehetőségre, hogy részt vehessek egy Forma 1-es Nagydíjon. Több hónapos előkészület, több ezer kilométernyi tesztvezetés után Ausztráliában végre megtörtént. Nagyszerű érzés volt másfél évnyi tesztpilótaság után ilyen közel lenni az első Forma 1-es futamomhoz. De nem izgultam, egyszerűen csak el akartam végezni a feladatot

Nem mondanék igazat, ha azt írnám, hogy most, a verseny után elégedett lehetek a végeredménnyel. Miután megvitattuk a nap eseményeit a mérnökeimmel, eljöttem a száguldó cirkusz nyüzsgéséből, és a hotelszobámban próbálom tágabb összefüggésben áttekinteni a dolgokat. Mint azt már többször mondtam, úgy jöttem az első nagydíjamra, hogy nem akartam siettetni a dolgokat, inkább a hibákat akartam elkerülni, és lehetőség szerint gyűjteni szerettem volna pár pontot. De a meglehetősen izgalmas futamhétvége végén csak tizedik lettem. Nem így terveztem, így elégedetlen is vagyok. Persze jó érzés volt eljutni a kockás zászlóig, de ez nem elég.

Az ausztráliai hét edzőtáborban indult. Próbáltunk testileg is a legjobb kondícióba kerülni, és túljutni az időeltolódás okozta fáradtságon, hogy a versenyre csúcsformában legyünk. A hétvége aztán rakétasebességgel telt: szerintem az elmúlt négy napban a versenypályán és a szállodán kívül semmit nem láttam! Szerdán bejártam a pályát a mérnökeimmel, hogy megismerjem a pálya sajátosságait, meg belőjük a legjobb versenyútvonalat. Másnap kezdődtek az első technikai eligazítások meg a sajtóinterjúk.

Aztán végre bemászhattam az autóba, és elkezdhettem a kocsit izzítani. A péntek nem sikerült valami jól. Reggel vizes volt a pálya, délután pedig az üzemanyagpumpával akadt probléma, aminek a kijavítására ráment a szárazedzésre kapott időm fele. De nem törtünk le, az egész csapat optimista volt, mivel Giancarlo hosszú körei jól sikerültek, és úgy tűnt, hogy versenykörülmények között fel tudjuk venni a versenyt a riválisainkkal. Szombat reggel egy másik apró technikai baki jelentkezett, emiatt megint nem tudtam annyi kört menni, amennyit szerettem volna. Alig negyven tesztkörrel a hátam mögött egy ismeretlen pályán, a mérnökeink tudták, hogy az időmérő kemény dió lesz nekem. Én magam próbáltam optimista maradni, de nekik lett igazuk. A második részt nem tudtam befejezni, és be kellett érnem a 13. hellyel. Nem voltam elégedett a teljesítményemmel, mert nem tudtam a maximumot kihozni a kocsiból, de valószínűleg belejátszott az is, hogy előzetesen nem tudtam eleget gyakorolni ezen a pályán.

A versenyfutam nagyon mozgalmas volt. Annyira koncentráltam a start előtt a megoldandó feladatra, hogy tulajdonképpen időm sem volt meghatódni attól, hogy akkor ez most tényleg életem első Forma 1-es futama lesz. Még egyszer átnéztünk mindent a mérnökökkel, átbeszéltük a versenytaktikát, és arra igyekeztem fókuszálni, hogy hogyan fogom végrehajtani a feladatot. A startnál jól nyitottam, és már az első kanyar előtt két hellyel léptem előre. Ígéretes kezdet volt, de aztán a dolgok nem úgy alakultak, ahogy vártuk. A verseny közepe felé már úgy nézett ki sikerül pontot szereznem, de aztán csináltam pár hibát, többször kifutottam a pályáról, és egyszerűen nem tudtam annyira kontrollálni, hogy mi történik, mint amennyire szerettem volna. Végül tizedikként láthattam meg a kockás zászlót. Szerettem volna elsőre jobb teljesítménnyel meglepni a csapatomat, akik egész télen az R27 tökéletesítésén dolgoztak.

Hogy hogy érzem magam per pillanat? Szeretném elfelejteni ezt a hétvégét, és készülök a következőre. Nem sikerült igazán jó teljesítményt felmutatnom. De nem csüggedek - ebben a sportban ez alap. Tíz nap múlva már Malajziában kezdem az első tesztnapot, hogy megismerjem az ottani pályát, és szilárdabb alapokkal vághassak neki a következő nagydíjnak. A célom: jobb teljesítményt nyújtani, minden szempontból. Ez nem reménykedés, ez ígéret.

Viszlát Malajziában,

Heikki

A cikket az ING, a világ egyik vezető banki, biztosítási és vagyonkezelési szolgáltatásokat nyújtó pénzintézete készítette az F1hírek számára.